A Jaguar XE lesz a márka első, Kínában gyártott modellje

A Jaguar XE lesz a márka első, Kínában gyártott modellje
Az új Jaguar XE lesz az autómárka első olyan darabja, amelyet Kínában gyártanak, sőt, ez lesz a márka első darabja, amelyet Nagy-Britannián kívül állítanak össze.

Nem lesz viszont az első a Jaguar Land Rover cég történetében, ugyanis 2014 októbere óta az ázsiai országban is gyártják a Range Rover Evoque autókat.

A Jaguar XE-t ugyanott fogják gyártani, ahol a Range Rover Evoque és a Land Rover Discovery Sport SUV-okat: a céh Changshuban található új üzemében. A Jaguar egyelőre nem jelentette be, hogy mikor kezdik meg pontosan az XE helyi gyártását. A járművet egyébként 2014 novemberében mutatták be a kínai piacon a Guangzhou-i Autószalon alkalmával.

A Jaguar XE kínai gyártása fontos részét képezi a márka terjeszkedési terveinek. A márka célja, hogy 2016-ig három új autót mutasson be - ebből az első az XE.

Európában a Jaguar XE 2015 májusától lesz megvásárolható, majd következik az új generációs Jaguar XF megjelenése és elvileg érkezik egy új SUV is. Mindhárom autó a Jaguar Land Rover új, alumínium-platformjára épül, illetve fog épülni. Az új autók megjelenésével az elemzők szerint 2017-re a Jaguar 200 ezer autót fog értékesíteni a globális piacon - szemben a 2014-ben regisztrált 80 ezres eladással.