Harmadik alkalommal nyerte meg a világ leghíresebb tereprali viadalát, vagyis a Dakart a spanyol Carlos Sainz. Az újabb győzelmet egy Mini Buggy volánja mögött aratta, amely a korábbi hagyományokkal szakítva hátsókerék-meghajtással futott. Az idei verseny szokatlanul szoros csatát hozott, és minden szempontból a sokoldalú pilótákról szólt.
Mindenekelőtt azonban tisztázzuk, hogy bár az elnevezés maradt, a Dakarnak jó ideje semmi köze nincs Szenegál fővárosához. A mezőny utoljára 2007-ben róhatta Afrika homokdűnéit, ahonnan a terrorfenyegetettség miatt – egy év kihagyás után – 11 éves dél-amerikai „száműzetésbe” vonult. Idén először aztán már Szaúd-Arábia volt a helyszín, amely döntés sok kritikát kapott, bár tény, hogy az Arab-sivatag terepe jobban emlékeztetett a hőskorra, azaz a szaharai száguldásra.
A tizenkét etap össztávja nagyjából 7900 kilométer volt (ebből 5000 km speciális szakasz), így szinte hihetetlennek tűnik, hogy az autósok mezőnyében az első három helyezett között – mintegy 43 órányi küzdelem után – kevesebb mint 10 perc döntött. Ebből végül Carlos Sainz és navigátora, a szintén spanyol Lucas Cruz jöttek ki legjobban. Az egykori ralivilágbajnok, aki a Forma–1-ben szereplő Carlos Sainz Jr. édesapja, így 2010 és 2018 után ünnepelhetett ismét a világ egyik legkeményebb viadalának céljában.
Sainz nem mellesleg ezzel azt a nem mindennapi bravúrt is véghez vitte, hogy a harmadik különböző márkával is megnyerte a Dakart: 2010-ben egy Volkswagen Race Touareg, 2018-ban pedig egy Peugeot 3008 DKR Maxi repítette az első helyre. Most egy Mini Buggy-val ment, amelyben egy sorhatos, 3.9 literes BMW turbódízel motor dobogott, a csapat közlése szerint kb. 350 lóerős csúcsteljesítménnyel.
A Mininek korábban volt már egy diadalmenete a Dakaron, 2012 és 2015 között zsinórban négyszer nyertek All4Racing modelljeik, ám azok a kocsik még összkerekesek voltak, míg a mostani Buggy már hátsókerék-hajtású. Ez egyébként nem a Mini „ötlete” volt, a Peugeot már korábban felfedezte, hogy a verseny szabályrendszerét kreatívan értelmezve hátsókerék-hajtással sokkal ütőképesebb gépeket lehet építeni – és ezt az idei év is igazolta.
A második helyre a korábbi háromszoros bajnok katari Nászer el-Attija jött be, míg a harmadik a viadal legnagyobb legendája, a motorral hatszor, autóval hétszer győztes francia Stéphane Peterhansel lett. A szűk két hét során mindkettejüknek volt 1-1 kisebb navigációs problémája, és ez elég is volt ahhoz, hogy a végig stabil Sainz 6, illetve 10 percet verjen rájuk. Hogy ez mennyire szoros befutó, azt jól példázza, hogy tavaly például el-Attija 46 perces előnnyel zárt élen, az akkori harmadiknak pedig már majdnem 2 óra hátránya volt.
A verseny a kétszeres F1-világbajnok, Fernando Alonso jelenléte miatt is emlékezetes marad. A Toyota Hilluxot vezető spanyol sztár néhány látványos borulás képében megtapasztalhatta, miért is annyira speciális a technikai sportok ezen szakága, ezzel együtt nem vallott szégyent első nekifutásra. Legjobb újoncként a 13. helyen zárt, ráadásul a 8. szakaszon elért 2. pozíciója azt mutatja, a jövőben akár vele is számolni kell a sivatagban.