Bármit is válasszon az ember a fentiek közül, a kabriózás élménye ugyanolyan marad: végtelen kék ég, szabadságérzet – és komoly kompromisszumok! Ezek a kocsik ugyanis ritkán praktikusak:
- A többségnek szinte nincs vagy kisebb a csomagtere a normál változatokhoz képest;
- Jellemzően csak két embernek kényelmesek, hátul szűk a hely, ha egyáltalán van hátsó ülés;
- A kabrió változatokba gyakran az erősebb motorokat építik a gyárak, így nagyobb „ménest” kell etetni;
- Bár nincs ilyen előírás, és mindegyikben van fűtés, azért a kabriószezon mégiscsak tavasztól őszig tart.
Amúgy ezek a kocsik viszonylag olcsók, vagy legalábbis használtan olcsóbbak, mint az adott típus és évjárat nem kabrió, esetleg többajtós változatai, ami meglehetősen érdekes, hiszen újonnan drágábbak szoktak lenni a megerősített karosszéria, a nagyobb motor és a komplikált tetőrendszer miatt, a luxus felárról nem is beszélve. A brutális, az adott márka átlagát meghaladó értékvesztés oka, hogy a kabriókat (mivel nem praktikusak, lásd fent) elég nehezen lehet eladni, kevesen keresnek ilyet. Ez persze a pedigrés sportkocsikra nem vonatkozik, azokban senki nem keresi a praktikumot, ezért ott ilyen gond nincs.
Ráadásul, mivel csak évi néhány hónapot használják, és azt is a szárazabb időszakban, a kabriókra használtként kevésbé jellemző a rozsdásodás, és átlagosan alacsonyabb a futásteljesítményük az ugyanannyi idős, fixtetős kocsikénál.
Lássuk, mire számíthat a gyakorlatban, aki kabriózásra adja a fejét, hangsúlyozva, hogy senkit nem akarunk lebeszélni, a kabrióérzés csodálatos tud lenni, de nem árt, ha észben tartjuk, hogy:
- Szinte soha nincs jó idő egy kabrióhoz: ebből a szempontból olyan, mint a motor. Ha pl. kirándulni meleg van, akkor a kabrióban is meleg lesz, hiszen, ha van is klíma, a nyitott tető miatt nem érvényesül. A motoron mondjuk ezt még tetézi a védőfelszerelés, de ha meleg van, a kabrióban is meleg lesz, ez van. A szél ezen enyhít kissé, de nem annyit, mint gondoljuk. Ha hideg van, ugyanez a helyzet, csak fordítva. Fel kell húznunk a tetőt, hogy fűteni tudjunk, akkor meg csak egy sötét, zárt és szűk teret kapunk, minden előny nélkül.
- A nap egészen durva tud lenni. Ha van rajtunk fejfedő, jó, ha nem kapja le a szél, ha nincs, felforr az ember agya. Akinek nincs (már) elég haj a feje tetején, garantáltan leég, ahogy a fedetlen váll, a (vezetés közben mindig vízszintesen tartott) alkar és kézfej, comb stb. is. A némiképp hűsítő menetszél miatt mindezt ráadásul csak akkor vesszük észre, amikor sötétvörösre égtünk. Nemcsak fáj, de a menőségi faktort is rontja kiszállásnál.
- A szélvédelem esetleges. Minél drágább egy kocsi újonnan, annál inkább figyelnek erre, de persze a szél jó is (szabadságérzet, hűsítő hatás). Mindenesetre azt senki ne gondolja, hogy egy hölgy frizurája a kiszálláskor olyan lesz, mint az elején. Persze ez szoros copfokra nem vonatkozik, de mindenki érti, miről beszélünk.
- A kabrió zajos. Az is, amelyik csendes. Normális tempónál ennek nincs jelentősége, mondjuk 60-80-ig, de afelett, pláne autópályán, nem nagyon fogunk tudni normál hangon beszélgetni. Nemcsak a szél dübörög, de a forgalom zaja, a gördülési zaj, a saját motorzaj, minden behallatszik. A luxusautók itt is csendesebbek, de messze nem annyival, amennyivel drágábbak.
- Eső: egy jó kabrió zárt tetővel nem ázik be, de amikor vesszük (ha nem új), nincs ráírva egyikre sem, hogy „be fogok ázni!”. Más kérdés, hogy nyitott tetővel viszont mindegyik beázik, még a legdrágábbak is, úgyhogy fél szemünk mindig legyen a horizonton, és még akkor zárjuk be a tetőt, amikor a sötét felhőket meglátjuk, mert az üléskárpitok csak nagyon ritkán vízállóak.
- Szag: Mind jártunk már úgy, hogy a városi dugóban, vagy egy sertéstelep mellett elautózva átkapcsoltunk belső keringetésre a szag miatt. Nos, a kabrióban ilyen feladatunk nem lesz. Mire észleljük a büdöset, már nincs menekvés. A jó hír, hogy nyitott tetővel hamar ki is szellőzik.
- Rosszindulat: máshol másképp van, de a tulajok többsége nem mer a magyar köztereken egy nyitott kocsit hosszabban magára hagyni, sokan még zárt vászontetővel sem szívesen. A kijelentés az éjszakai utcán tárolásra kiemelten igaz. Tehát a kabriótartás feltétele egy állandó szabad hely a garázsban, a bérgarázsban, vagy legalább az udvaron, egy fedett tető vagy ponyva alatt.
Legyen azonban elég a negatívumokból, hiszen a kabriózásnak van nagyszerű oldala is, ezért néhány előnyt is hadd soroljunk fel:
- A sebesség mámora: kabrióval minden gyorsabbnak tűnik, a 70-90 már egy komoly tempó a közvetlenebb hatások (szél, zaj, motorhang) miatt. Épp ezért nem is kell száguldozni vele, a sebességérzet anélkül is adott.
- Biztonság: a kabriók biztonsága nem rosszabb, mint a fixtetős változatoké. Ki van találva, hogy ugyanúgy megvédjék az utasokat, még borulás esetén is, legalábbis, ha 20-25 évnél fiatalabb kocsit választunk.
- Szabadság: a kabrió a szabadság tömény élményét adja: minden benne van, amit a nyárban, a száguldásban, az „enyém a világ” érzésben szeretünk. Pont olyan érzés kabrióban ülni, ahogy azt gondolja az ember: igazi dolce vita. Bármilyen lakott területből (érzésre) Francia Riviéra lesz, bármilyen országútból Toszkána.
- Kapcsolatépítő: egy kabrió vonzza az embereket, az ellenkező nemet különösen, legalábbis kezdetben. Együtt kabriózni valakikkel pedig mindig élmény, ami összeköt.
- Menő: egy kabrió mindig menő, az árától függetlenül. Egy öreg, kicsi, esetleg kompakt autó nem tartozik a vágyott kategóriába, 99%-uk örökre észrevétlen marad, ha megérkezünk valahova. Ha ugyanezt kabrióban tesszük, garantált a hatásos belépő és az irigy tekintetek akkor is, ha kocsi annyit ér, mint a saját, új gumiszettje. Ahogy írtuk az elején: egy kabrió akkor is luxus, ha nem az.
Illusztráció: Wikimedia Commons
