Vagy mégis? Ugyanis már 30 éve jelent meg a Bugatti EB110, a Mercedes-Benz 500E és a Dodge Viper
Az 1991-es esztendő fellélegzés volt a magyar emberek számára. Végbement a rendszerváltozás, kezdtünk a nyugati autók felé kacsintgatni. Nyoma sem volt a retro-láznak, mindenki igyekezett megválni KGST-gyártmányú kocsijától és beülni egy használt nyugati csodába. Új modellek is elérhetővé váltak, gondoljunk csak az Opel Astrára és a Suzuki Swiftre. Az irigyelt Nyugat pedig ontotta a topmodelleket továbbra is, nem feledkezve meg egy-egy csúcsgép kifejlesztéséről sem. A teljesség igénye nélkül ezek közül ragadtunk ki most három jubilálót, amelyek közül nálunk akkor persze csak poszterként fordult meg egy-egy.
Bugatti EB110
A Bugatti éppen három évtizede alkotta meg a korszakalkotó EB 110-et, aminek már a formatervét sem bízták a véletlenre, mert a rajzolásra a zseniális Marcello Gandinit kérték fel, aki már többszörösen bizonyított: a Lamborghini Miura, Diablo és a Countach vonalait köszönhettük neki korábban. Bár meg kell jegyezni, hogy a mester szögletesebb formavilágú tervével részben elégedetlen volt a cég vezetése, így végül egy gömbölyített átdolgozást kért és kapott Gandinitől. A ma is csak szuperlatívuszokkal illethető gépcsoda a maga korában többszörösen világrekordernek számított, a 3,5 literes, V12-es négyturbós középmotorral szerelt, összkerék-meghajtású szupersportkocsi minden technikai újdonságot megvillantott. Az exkluzivitását csak tovább növelte az alacsony példányszám: 1995-ig mindössze 139 darabot készítettek belőle. Bár minden csoda három napig (néhány évig) tart, így a sportkocsinak is a későbbi utódja, a 16 hengeres (emeljük a tétet!) Veyron kétségtelenül kissé beárnyékolta az EB110 fényét, az értéke nem apad: egy-egy modell csillagászati árakon, bőven egymillió euró felett kel el a kiválasztottak számára az aukciókon.
Mercedes-Benz 500E/E500
A versengés nagy úr, főként az autóiparban, és jó esetben fejlesztésekhez (máskor meg háborúkhoz) vezet. Ha csak a német piacot tekintjük, akkor is eljött az ideje, hogy a Mercedes a ’90-es évek elejére valami nagyon ütőssel rukkoljon elő. Az 500E különlegessége már a kezdetekkor kiderült, amikor a közvélemény megtudta, hogy a debütáló típusváltozatot a Porsche szoros együttműködésével, részben a sportautó-márka gyárában készíti el a Mercedes. A sokoldalú W124-es kiszélesített kasztnijába belegyömöszölték a frissen kifejlesztett 5 literes, V8-as motort, hozzáigazították a futóművet, a fékeket és az erőátvitelt, s ezzel egy igazi Autobahnkönig-et hoztak létre. A gyártási idő itt sem volt hosszú, öt év alatt bő 10 ezer példány készült a csúcs E-osztályból, de ma is féltett kincs, ami megmaradt.
Dodge Viper
Az amcsik is szeretik a vadállatokat: a gonosz tekintetű és híresen kiszámíthatatlan viselkedésű 8 literes (naná), V10-es fenevad szintén 1991-ben jelent meg. A kezdeti puritán megoldásaival (például nem volt külső kilincs, kulcslyuk, vagy oldalablak), és veszélyes üzemeltetésével (az oldalkipufogók akár komoly égési sérüléseket okozhattak) egy igazi, kőkemény sportkocsi irányába ment el a gyártó. A gyártás itt a fentiekhez képest sokáig tartott, egészen 2017-ig. A Dodge modelljének négy faceliftet is megélt verziói valamennyit finomodtak és kényelmesedtek az idővel, de a brutális, és nagyon nyers erő (400-650 lóerő) és az egész embert kívánó vezethetőség mindvégig megmaradt. Összesen 31 500 Viper készült 26 év alatt, ami messze elmarad legnagyobb konkurense, a Corvette számaitól, de különlegesebb is annál, ha jobbnak nem is lehet mondani.