Autó-tömeggyilkosság volt a Halálos iramban 6 forgatása

Autó-tömeggyilkosság volt a Halálos iramban 6 forgatása
A filmesek szerint egy átlagos forgatási napon olyan 5-6 autó lelte halálát.

A 2001-ben bemutatott halálos iramban film az autó-mániások kedvence volt, nem is hiába: tunningolt autók száguldoztak benne, izgalmas autós üldözések, utcai versenyek tették izgalmassá a filmet. 2013-ban a hatodik részéhez érkezett a film, úgyhogy azt is rendkívüli izgalommal várják az autórajongók, hiszen ebben is izgalmas autós jeleneteknek lehetünk majd szemtanúi. Meg persze rengeteg autó fog benne összetörni - a forgatások során is annyi autót amortizáltak le, amennyire még nem igen volt példa filmforgatás során.


A filmesek szerint egy átlagos forgatási napon olyan 5-6 autó lelte halált, összesen pedig több mint háromszázra tehető a tönkretett autók száma. A moziban ugyanis - bár bőven használtak fel számítógépes trükköket - a robbanások, ütközések, törések valódiak, tehát a filmvásznon megsemmisülő négykerekűek tényleg a roncstelepen végezték.

Dennis McCarthy, a film autós koordinátora szerint azonban így is nagyon meg kellett gondolniuk minden felvételt és kivitelezett akciót. A filmben két Dodge Chargernek jutott fontosabb szerep, ebből tízet tettek tönkre a forgatás során, az autós akciók szakembere szerint azonban sokkal jobban tudtak volna dolgozni, ha valójában húsz állt volna a rendelkezésükre. A moziban két tank is nagy szerephez jut, legalábbis az autó-törésben mindenképp. Ezeket igazából lakóautó-alapokra építették, ugyanis ha igazi tankok „közlekedtek" volna a forgatási helyszínen, alaposan tönkretették volna az utakat. 

Egyébként a Die Hard legújabb epizódjában is igen hatékonyan „gyilkolták" az autókat. A forgatás közben 650 autó sérült meg, ezek nagy része azonban javítható sérülés volt. 132 autó több mint 10 millió dollár értékben semmisült meg a forgatás során.