Az Európai Parlament nemrég megtartott ülésén olyan döntés született, mely szerint 2020. januárjának első napjától kezdődően az Európában gyártott és értékesített gépkocsi környezetszennyezési szintje nem haladhatja meg a 95 gramm széndioxidot kilométerenként.
Meglehetősen komoly lobbitevékenység folyt a tervezet ellen. A szavazás ugyan nem volt egyöntetű, de elsöprő többséggel szavazták meg a törvényt: 499 személy mellette szavazott, 107 ellene, kilencen pedig tartózkodtak. A törvény különösen azon gyártók esetében okoz majd fejtörést, amelyek nagy hengerűrtartalmú motorral felszerelt járműveket gyártanak.
A megengedett szennyezési érték 2015-től 130 gramm lesz kilométerenként, 2020-ban pedig ez az érték a már említett törvény szerint 95 grammra módosul. A hosszú távú tervek pedig azt mutatják, hogy a károsanyag-kibocsájtást még alacsonyabb szintre korlátoznák, ezzel pedig az elektromos és hibrid-meghajtású járművek gyártását bátorítják.
Az Európai Unió egy másik tervezetében megváltoztatnák az autók fogyasztásának a mérését - az autógyártók mérései ugyanis sok esetben eltérnek a valós felhasználásban tapasztalhatótól, így a gyári adatokhoz képest a jármú akár 2-3 liter üzemanyaggal is többet fogyaszt, mint ahogyan azt hirdetik. Az EU azt szeretné, hogy a mérés körülményei megváltozzanak úgy, hogy a gyártók által kiadott értékek megfeleljenek egy autó átlagos használatakor tapasztalt értékeknek.