Mert hiába volt eddig dögös autónak elkönyvelve a legtöbb BMW, ha igazán sok lóerős, igazi nagy teljesítményű sportautóval nem tudtak előrukkolni.
Az új autó alapja lehet az i8, amely igaz, hogy lóerők tekintetében jól áll, de az még mindig nem elég. A 362 lóerős hibrid-meghajtású, nagyon menő megjelenésű modell úgy fogy, mint a cukor. A 2014-ben legyártandó ilyen autóknak már mindegyike elkelt, igaz, a gyártó számszerű adatokat nem adott ki.
Visszatérve a tervek szerint M8 néven megjelenő sportautóhoz, az alap lehet az I8 is, csak a motortérben kell egy picit módosítani: a hibrid-motor helyett belehelyezni egy V8-as biturbós, legalább 600 lóerős motort.
S hogy nagyon gyors legyen a sportautó, a tervezők nagy hangsúlyt fektetnek arra is, hogy a karosszéria könnyű legyen. Mindenképp 1,5 tonna alatti súlyra gyúrnak, így összejöhet az M8 esetében az, hogy mindössze 3 másodperc alatt gyorsuljon százra, és a 320 kilométeres óránkénti végsebesség.
Megjelenés dátumáról még távolról sincs szó, de ha valóban megvalósul a terv és sorozatgyártásba kerül az M8, akkor minden esély megvan rá, hogy az i8 sorsára jusson: a rajongókat ismerve ez a modell is úgy fog fogyni, hogy a gyártáshoz képest egy évre előre el lesznek adva az autók.