Három hónap alatt elkelt az összes Lamborghini Aventador LP 750-4 Superveloce

Három hónap alatt elkelt az összes Lamborghini Aventador LP  750-4 Superveloce
Csak néhány hete mutatták be a Lamborghini Aventador LP 750-4 Supervelocét, máris eladták az összeset belőle.

A Lamborghini az autóval kapcsolatban kijelentette: összesen 600 darabot fog legyártani belőle - most pedig minden jel arra utal, hogy az összesnek van már gazdája - legalábbis megrendelés érkezett az összes darabra. A hatszázból 200 az amerikai kontinensre kerül majd, 200 érkezik majd Európába, a fennmaradó 200-on pedig Afrika, Közép-Ázsia és Ázsia Csendes-Óceáni térsége osztozik majd.

Az autó alapára 327.190 euró, azaz több mint 493 ezer dollár. Az új Aventador 50 lóerőver izmosabb és nagyjából 50 kilogrammal könnyebb a standard LP 700-4-esnél. Sőt, a Lamborghini mérnökei szerint az autó aerodinamikája 150%-al jobb, mint a már említett, összehasonlítási alapként használt jármű.

A mérnökök nem dolgoztak hiába: a Lamborghini Aventador LP  750-4 Superveloce mindössze 2,8 másodperc alatt van százon és nem kell sokat várni arra sem, hogy elérje a 350 kilométeres óránkénti végsebességet.