Hogyan vezessünk üzemanyag-takarékosan?

üzemanyag
Néhány tipp, hogyan úszhatod meg kevesebből a közlekedést.

Az üzemanyag ára általában felfelé megy, és ki tudja, meddig tartanak még? Azért, hogy gépjárművünk fogyasztása látványosan csökkenjen, érdemes betartani pár alapszabályt. Az első és legfontosabb, hogy autónk legyen karban tartva. Cseréljük a kopott gyújtógyertyákat, a szennyezett levegőszűrőket és figyeljünk nagyon az autógumira is: a nem megfelelően felfújt gumik látványos fogyasztás-növekedést eredményeznek.  

Indulás előtt figyeljünk arra, hogy autónkat terheli-e valami feleslegesen, ami miatt nehezebben tud haladni s emiatt több üzemanyagot fogyaszt. Felesleges a tetőcsomagtartót az autón hagyni, ha nem használjuk. Vigyázzunk arra is, hogy a csomagtartóba se hordozzunk magunkkal felesleges súlyokat, hiszen ezek miatt is nagyobb erőt kell kifejtenie a motornak.

Sőt: ha lehúzott ablakkal utazunk, a beáramló levegő kicsit visszafogja a járművet, így többet fogyaszt az autó. Szintén az indulással kapcsolatban érdemes odafigyelni arra is, hogy lehetőleg ne csúcsforgalomban vezessünk. A folyamatos indulás-fékezés nagyon megemeli a fogyasztást.

Autópályán haladva figyeljünk a követési távolságra és egyenletesen vezessünk. A hirtelen fékek, nagy gázolások is növelik a fogyasztást. S bár csábító, hogy 140-el repesszünk a pályán, tudnunk kell, hogy 100 kilométer megtétele esetében ha 140-el hajtunk, alig pár perccel érünk hamarabb célunkhoz, mintha 120 kilométeres óránkénti sebességgel mennénk. De a fogyasztás több mint 10 százalékkal lesz nagyobb!

Vezetés közben arra is érdemes odafigyelni, hogy ne használjuk a motort nagyon magas fordulatszámon, hanem inkább váltsunk egy magasabb sebességi fokozatba. Ezzel is lényegesen csökkenteni tudjuk az üzemanyag-fogyasztást.