Hűtőfestékkel üzen hadat a kánikulának a Nissan

Hűtőfestékkel üzen hadat a kánikulának a Nissan

Sokak rémálma, amikor nyáron be kell szállni a hosszú órák óta a tűző napon parkoló autóba, a fullasztó érzésen pedig a különböző légkondicionáló berendezések bekapcsolása is csak némi „késéssel” enyhít. Ezek után nem csoda, hogy az autógyártók is igyekeznek megoldást találni a járművek belső tereinek hűvösebben tartására. Az egyik friss innováció ilyen téren a Nissané, amely a napokban jelentette be, hogy a Radi-Cool nevű vállalattal karöltve kifejlesztett egy festéket, amely a tesztek alapján jelentős mértékben csökkenti az azzal bevont kocsik hőmérsékletét. Az Automeister szervizhálózat aktuális cikkében az idővel akár a szériamodellek „bevonataként” is megjelenő újdonságról ejtünk néhány szót.

A Nissan a hírek szerint már 2023 novembere óta kísérletezik a szóban forgó technológiával, és nyilván nem véletlen, hogy éppen most léptek nyilvánosság elé az eredményekkel. A cég hazájában, Japánban ugyanis a közelmúltban többször is 40 Celsius-fok feletti rekordmeleget regisztráltak, de az északi félteke más pontjain – így hazánkban – sem ritka manapság a közlekedők életét is megnehezítő, pokoli hőség, vagyis most sokan felkaphatják a fejüket egy a hűsítés reményét hozó „találmányra”.

A hivatalos tesztekre az egyik tokiói nemzetközi repülőtéren került sor, ahol a projekt résztvevői egy a helyszíni logisztika során használt Nissan NV100 kisteherautót vontak be a speciális festékkel. Maga az anyag több egyedi összetevőt tartalmaz, melyek közül van, amelyik kimagasló hatékonysággal veri vissza a fényt, és akad, amelyik elektromágneses hullámokat létrehozva ellensúlyozza a napsugarak hatását.

Az illetékesek beszámolója alapján több mint 100 eltérő összetétel kipróbálása után jelenleg ott tartanak, hogy két, a tűző napon egymás mellett parkoló autó közül a „hűtőfényezéssel” felvértezett példány felülete 12 Celsius-fokkal, a belső tere pedig mintegy 5 Celsius-fokkal marad hűvösebb a gyári járműhöz képest. Mindez egyébként nemcsak az utasok komfortérzete szempontjából kedvező fejlemény, hanem a mérsékeltebb klímahasználat miatt a kocsi üzemanyag-fogyasztására, elektromos jármű esetén az akkumulátor töltöttségére is jótékony hatással lehet.

Az ehhez hasonló védőrétegek más szektorokban (pl. építőipar) nem új keletűek, azonban hátrányuk, hogy a hagyományos megoldásoknál jóval vastagabbak, ami egy építmény esetén többnyire nem okoz problémát, egy autó esetén azonban más a helyzet. A Nissan szakemberei is elismerték, a jelenlegi festékverziójuk 120 mikronos vastagsága nagyjából a hatszorosa a jelenleg készülő gépkocsik fényezésének, így ezt mindenképp csökkenteniük kell (természetesen a már bizonyított előnyök megtartása mellett), hogy idővel az utakon lévő modellek számára is hozhassanak némi „felfrissülést” a kánikulában.