Hyundai Intrado – tanulmányautó hidrogén-hajtással

Hyundai Intrado – tanulmányautó hidrogén-hajtással
Az Intrado hajtását új generációs hidrogén üzemanyag-cellás hajtásláncára bízta a Hyundai.

A Genfi Autószalon több szempontból is nagyon izgalmas lesz - mi legalábbis már nagyon várjuk, hogy láthassuk a Hyundai koncepcióautóját, az Intradot, és nem csak ezért mert ez hidrogén-hajtású lesz, ennek megfelelően pedig a használata során keletkező „melléktermék" pedig víz lesz.

Az Intrado a repülőgépek szárnyának alsó, felhajtóerőért felelős felületéről kapta a nevét. A járműben felhasznált, fejlett anyagokhoz és technológiákhoz ugyancsak a légiközlekedésből merítettek ihletet. A jármű jellegzetes alakját az áramvonalasság iránti igény határozta meg: a karosszéria mentes minden felesleges díszítéstől, a felület a lehető legegyszerűbb kialakítást kapta. A karosszériapanelek a Hyundai Motor öntödőjéből származó, különösen könnyű acéllemezből készültek.

Az Intrado ultrakönnyű szerkezete a Hyundai azon igyekezetét demonstrálja, hogy még könnyebb, még merevebb szerkezetű járműveket gyártson, amelyek ezáltal élvezetesebben vezethetők és egyszerűbben javíthatók. A központi szénszálas váz új, szabadalmi eljárás alatt álló gyártási és összeszerelési technológiák felhasználásával jött létre.

Az Intrado hajtását új generációs hidrogén üzemanyag-cellás hajtásláncára bízta a Hyundai. A 36 kWh kapacitású LiIon akkumulátort alkalmazó Intrado hidrogén-tartálya mindössze néhány perc alatt feltölthető, a jármű hatótávolsága akár 600 kilométer, a hajtáslánc üzemének egyetlen mellékterméke pedig a tiszta víz.