Hatalmas az érdeklődés ugyanis a jármű iránt, derül ki az olasz gyártó közleményéből. A megrendelések ugyanis jóval meghaladják az üzemi kapacitást a 2014 júniusa óta gyártott autó esetében. Az első kiszállításokra a 2014-es év végén került sor, ekkor az Abarth az olaszországi, Varano de' Melegari településen található Riccardo Paletti pályán mutatta be a nemzetközi sajtónak az autót.
Az Abarth 695 Bipostót egy 1.4 literes benzines turbómotor hozza mozgásba. Az erőforrás 190 lóerős és 3000-es fordulaton éri el a maximális, 250 Nm-es nyomatékot. Az Abarth történetében ez a legerősebb motor, ugyanis ha a hengerűrtartalmat vesszük alapul, 139 lóerő jut egy literre, ez pedig a gyártók szerint abszolút rekord.
Az autó csak 997 kilogramm súlyú, a tervezők mindent kivettek a Fiat 500-asra alapuló autóból, amit csak lehetett: például a hátsó üléseket, a klíma-rendszert, az ablak üvegeit a versenyzésben használt plexire cserélték. Kirámolták az autóból az elektromos ablakemelőt, de még a rádiót is. Ennek köszönhetően egy lóerőnek csak 5,2 kilogrammot kell megmozdítania, így gyorsul a Biposto százra csupán 5,9 másodperc alatt. Maximális sebessége 230 kilométer óránként.