Németországban továbbra is a VW Golf a menő

Németországban továbbra is a VW Golf a menő
Még mindig a Volkswagen Golf a legnépszerűbb személygépkocsi a németek körében. 2012-ben ugyanis zsinórban harminckettedszer, összességében pedig 37. alkalommal lett a Golf a legnagyobb számban eladott autó Németországban.

A Volkswagen cég a Bogár utáni korszakában, az 1970-es évek elején több modellel jelentkezett. Ezek közül néhány modellt (Passat, Scirocco) szelekről, míg másokat sportágakról, sporttal kapcsolatos fogalmakról (Derby, Polo, Golf) nevezték el.

A Golf elnevezés eredetére elterjedt elmélet még az is, hogy a Golf-áramlatról kapta a típusjelölést, hasonlóan más időjárási jelenségről elnevezett modellekhez, de ennek a valószínűsége kicsi, amit bizonyít, hogy bizonyos Golf típusváltozatok sebesség váltó gombjai - utalva a sportágra - golflabdára emlékeztető; kialakítást kaptak.

Az első; Golf generáció, amely egyben az első; ferdehátú gépkocsi is volt a világon, 1974-ben jelent meg, és rövidesen hatalmas sikert aratott, a nagy sikernek köszönhető;en 1984-ben meg is jelent a második generáció, a Golf II. amellyel megint nagy sikere volt a Volkswagennek.

1991-ben megjelenik a Golf III, mely 1992-ben elnyeri az év autója díjat, 6 évvel késő;bb 1997-ben jön a következő;, a Golf IV, amely a legsikeresebb modell lett. 2003-ban mutatják be a Golf V-t, 2009-ben pedig már kapható az új Golf VI. 2012-ben bemutatták az új Golf VII-et.

A német járműnyilvántartói hivatal által vezetett statisztika szerint 2012-ben a VW golf volt az egyetlen német autó, amely szülő;hazájában 100 ezernél is több példányban kelt el: több mint 240 ezret adtak el belő;le. A listán a következő; a VW Passat közel 90 ezer darabos eladással, majd a VW Polo és a Mercedes C-osztály következik.