Németországot vette célkeresztbe a Tesla

Németországot vette célkeresztbe a Tesla
A tervek szerint a Tesla autók a Tesla töltőállomásokon ingyen tankolhatnak majd.

Európai terjeszkedésre készül a kaliforniai e-jármű gyártó, a Tesla.


A cég vezérigazgatója, Elon Musk a Die Welt német lapnak adott interjújában arra engedett következtetni, hogy Németország lesz az, ahol nagy mennyiségű járművet készülnek eladni.

Erre enged következtetni az a tény is, hogy a Tesla 25 márkaképviseletet tervez nyitni az országban, amivel a helyi piacot szeretné lefedni. Elvileg a 25 képviselet kielégíti az igényeket, bár elsőre alacsonynak tűnhet ez a szám - tekintve Németország méreteit. A gyártó szerint ennyi bőven elég, hiszen jóval kevesebbet kell szervizelni az elektromos meghajtású járműveket, mint a hagyományosakat.

A tervek szerint a Tesla autók a Tesla töltőállomásokon ingyen tankolhatnak majd. Hogy is van ez? Hát úgy, hogy a cég által felállított töltőállomások napelemek segítségével állítják majd elő az elektromos energiát, ezt használhatják majd a Tesla autók tulajdonosai. A töltőket 135 kilowattosakra tervezik, ezek mindössze 20 perc alatt feltöltik egy Tesla akkuját úgy, hogy azzal 500 kilométert lehet majd megtenni.

Az autógyártó legjobban menő modellje, a Tesla „S” Európában 70 ezer eurós áron, Az Amerikai Egyesült Államokban pedig 71 ezer dollár körüli áron kapható. Ez az árfekvés nem igazán kedvez a modell gyors terjedésének, ezért is tervezik azt, hogy egy középkategóriás verziót is piacra dobnak három éven belül – ennek ára nagyjából 35 ezer euró lesz.