Valószínűleg a többi gyártó is fontolóra veszi az újítást. Az ötlet egyszerű, és volt már olyan gyártó akinek hasonló jutott eszébe - a Ford és a Hyundai esetében is láttunk hasonlót.
De hogy miről is van szó? A Nissan intelligenssé teszi a visszapillantó-tükröt, ami az utasfülkében van elhelyezve - úgy, hogy az ott látható tükröt egy LCD-panel váltja fel, ez pedig az autó hátsó részében elhelyezett kamera képét fogja mutatni. Elmúlik tehát a jelenség, hogy nem lát ki az autóvezető a hátsó üléseken ülők fejétől, vagy bármi egyéb zavaró tényező akadályozná őt abban, hogy az autó mögötti területet, közlekedést jól belássa.
A tervezők viszont gondoltak arra is, hogy néhány autóst zavarhat az LCD panel - legalábbis a konzervatívabb vezetők inkább ragaszkodnak majd a tükörhöz. Ezt pedig úgy oldották meg, hogy egy kattintással kikapcsolható majd a video-képet sugárzó panel, a helyét pedig egy „normál" tükör veszi át.
A tervek szerint a New York-i bemutatást követően először Japánban fognak megjelenni az ezzel a technológiával ellátott autók, majd fokozatosan Európában és a többi kontinensen is elérhető lesz. A hírek szerint, az autók, amelyekben élesben is bevetik a technológiát, a Nissan versenyautói lesznek.