A Mondeo-család tehát első lépésben a Trend és a Titanium felszereltséggel lesz elérhető, de már megvásárolható lesz a Mondeo Hybrid is. Az alapfelszereltségűnek számító Ambient és a sok extrás Business Edition csak 2015 elejétől kezdődően lesz megrendelhető - ekkor válnak elérhetővé az újnak számító benzines- és dízelmotorok is, valamint a választható négykerék-meghajtás.
Az új Mondeo a régebbi verzióhoz hasonlóan háromféle karosszériával jelenik meg: négyajtós szedán, liftback és ötajtós break. A kezdetekben az autókat 1,5 literes és 2.0-ás EcoBoost motorokkal szállítják ki, 2015 elejétől viszont választható lesz az egyliteres EcoBoost motor is.
A dízel-kategóriában a Mondeoba kerül egy 2.0-ás TDCi. valamint egy ECOnetic Technológiával felszerelt 1.6-os erőforrás - utóbbi károsanyag-kibocsájtása mindössze 94 gramm lesz kilométerenként.
A Mondeo Hybridben egy 2 literes benzines motort kombináltak egy elektromotorral, illetve egy 1,4 kWh-ás litium-ion akkumulátorral - az autó széndioxid-kibocsájtását pedig 99 grammra ígérték kilométerenként.
Németországban az új Mondeo alapára 27 150 euró lesz.