A nagyszabású rendezvénysorozat első helyszíne Debrecen volt, a Molnár Carosserie Service mutatkozott be, Kecskeméten a Dakó Kft-nek, Dél-Pesten a Varró Autóháznak, Érden pedig a Kamionfényező kft-nek biztosítottunk lehetőséget a bemutatkozásra.
A PIT STOP látványos standja mindenhol az egyik legforgalmasabb bevásárló központban került felállításra. A PIT STOP sátor, a grafikai anyagok és a PIT STOP egyenruha, amiben az AUTONET kollégái felvonultak, nagy sikert aratott, a piros sátor és a munkaruhák igen jó hatással voltak a rendezvény hangulatára is, a látogatók több alkalommal megjegyezték, hogy a messziről is jól látható sátor miatt jöttek közelebb és ha már ez a remek alkalom kínálkozott az autó ingyenes átvizsgálására, be is álltak a sorba.
Az Autonetes kollégák a szervizekkel együtt végezték a műszeres méréseket. Átlagosan 8 percet vett igénybe egy autó átvizsgálása, ezalatt 6 különböző mérési eredményt rögzítettek az állapotfelmérő lapon a kollégák, ezt meg is kapták át az autótulajdonosok egy a szervizben beváltható kedvezménykuponnal együtt. Az PIT STOP sátorban a szervizek munkatársai végezték el az autókon az akkumulátor töltöttségének az ellenőrzését, a fényszóró-, fékfolyadék-, és gumiabroncs vizsgálatot. Ezután az autót az egyik AUTONET-es kolléga felvitte a DELPHI berendezésre, ahol a fék és a lengéscsillapító állapotát mérték fel, ennek eredményéről egy kinyomtatott részletes vizsgálati lapot kaptak az autósok.
Mindemellett az gépjármű tulajdonosok sok műszaki témájú kérdést is feltehettek a PIT STOP csapat technikusainak és a szervizeseknek, mind technikai jellegű kérdéseket, mind pedig a szervizre vonatkozókat. A kezdeti, parkolóban végzett szórólap osztásos invitáció helyét egy idő után átvette a spontán érdeklődés az autósok részéről és ahogy nőtt a sor a sátrak előtt, úgy még több autó érkezett. Sőt sok gyalogosan érkezett érdeklődő hazament az autójáért, míg mások az autójuk átvizsgálása után a másik családi autót is elhozták.
A mérések során nem csak a hibafeltárás történt meg, hanem igen komoly motivációt kaptak az autósok a feltárt hibák kedvezményes és megbízható orvoslására. A PIT STOP rendezvények legfontosabb célkitűzése az, hogy a vizsgálatok során felfedezett műszaki hibákat az autósok szakszerű módon kezeljék le és bevigyék az adott PIT STOP-on bemutatkozó műhelyekbe. Ezt a lehetőséget a szervizek által biztosított kedvezmény kupon még vonzóbbá teheti. A gazdasági válság folyományaképpen az autótulajdonosok megtakarítási reakciói nyomán a szervizekben is kevesebb lett a munka, így a rendezvényen bemutatkozó partnereink igen komoly hozzáadott értékként könyvelhetik el a PIT STOP koncepció reális eredményét, a beirányított gépkocsivezetőket és a szerviz ismertségének növelését az adott városokban.
A meglepően intenzív érdeklődést jelezte minden helyszínen a PIT STOP standnál reggel 9-től este 6-ig folyamatosan kígyózó autósor, sőt a kapu bezárása után is szállingóztak még az autósok, azzal a kéréssel, hogy csak még az ő autójukat vizsgáljuk át. Minden alkalommal 80 felett volt az átvizsgált autók száma, az egyik napon például 96 autófutott át a PIT STOP sátrakon. A szerviztulajdonosok és a vizsgálatban résztvevő autótulajdonosok is nagyon elégedettek voltak a rendezvénnyel. A PIT STOP csapat kimerülten, de nagy megelégedettséggel tért haza mindkét helyszínről szeptemberben az őszi szezon nyitásaként újabb 3 szerviz számára biztosítunk bemutatkozási lehetőséget a PIT STOP road show keretein belül.