Most úgy tűnik, hogy az új Passat, ragaszkodva a hagyományokhoz, rendőrnek áll. Egyelőre a német autógyártó egy prototípust hozott létre a rendőrségnek szánt autóból, amelynek az alapja a Passat GTE plug-in hibrid break-karosszériás változata.
A Passat GTE rendőrségnek szánt verziójának prototípusa kék-szürke színű és természetesen szirénával, fény és hangjelzés leadására alkalmas rendszerrel van felszerelve, hogy megfeleljen az alap-elvárásoknak.
Az autóba azonban egyéb, a rendőrség számára nélkülözhetetlen felszerelések is bekerültek, olyanok mint a digitális rádió, vagy az ajtókban kialakított fegyvertartó mélyedések. Mivel egy Passat Variantról van szó, a járműben elegendő hely van további rendőrségi felszerelések elhelyezésére is.
A Volkswagen Passat GTE-ben a hibrid erőforrás 218 lóerős és 400 Nm maximális nyomatékra képes. Az autóval vegyes üzemmódban ezer kilométert lehet megtenni, csak elektromos meghajtással viszont csupán 50 kilométert lehet menni vele. Álló helyzetből 100 kilométeres óránkénti tempóra 8 másodperc alatt gyorsul, végsebessége 220 km/h.