Olyan neves közéleti személyiségek tartoznak a Bentley-tulajdonosok közé, mint II. Erzsébet brit királynő, Ralph Lauren, Mike Tyson, Shaquille O'Neal, Jay-Z.
A gyártó most a luxusautó mellett a versenyautók világában is igyekszik megalapozni hírnevét. A 2003-as évben már száguldott Bentley, ám miután megnyerték az akkori Le Mans-i 24 órás autóversenyt, nem hallattak magukról az autósportban. Most azonban visszatérnek, igaz, a Ford gyári raliprogramját is működtető M-Sporttal. Az autó 2014-ben a Blancpain Endurance Series bajnokságban fog szerepelni, de az autó verseny-bemutatkozására már idén decemberben sor kerül egy 12 órás versenyen, Abu Dhabiban. A versenygép egyébként a Continental GT alapjaira épül.
A motorháztető alatt egy 4 literes, duplaturbós, V8-as motor lapul. Ereje pedig 600 lóerő lesz. Az azonban még nem tisztázott, hogy ki lesz az, aki a verseny-Bentleyt vezetni fogja, bár a szaksajtó szerint nagy esélye van, hogy újra volán mögé üljenek azok a polóták, akik tíz évvel ezelőtt Le Mansban már győzelemhez juttatták a Bentleyt.