Ez volt a 38. alkalom, hogy az autós szaklap átfogó szemlét készített az év "Legjobb autói"-ról. A szavazásban több, mint 115 000 olvasó vett részt vagy a szavazó kártyájának beküldésével, vagy a lap internetes honlapján leadott szavazatával. Minden olvasónak két szavazata volt, az első szavazatával a 10 kategória mindegyikében a legjobb autóra adhatta le voksát, a második szavazatával pedig a legjobb import autóra szavazhatott mindegyik kategóriában.
Az eredményeket egy külső piackutató cég értékelte ki.
A korábbi évek gyakorlatával azonos módon a Volkswagen márka "A 2014-es év legjobb autói" versenyben a Golffal az első helyen végzett a kompakt autó kategóriában. Az eredmény nem volt váratlan, arra azonban kevesen számítottak, hogy más kategóriákban is győzni fog a gyártó - ráadásul úgy, hogy saját magát győzi le.
A Volkswagen a legjobb eladását mutató autója, a Golf már évek óta mindenkire nagy benyomást gyakorol, mint a legnépszerűbb és legnagyobb számban értékesített autó Európában.
Az egyterű, többcélú hasznosítású (MPV) kategóriában a Volkswagen Multivan a Volkswagen Tourant előzte meg, amelyik e kategóriában így az ezüstérmet szerezte meg.